Tompa Gábor autója

Leírás

Az autót Rónai Marcinak „köszönhetem", aki már régóta keresett neki új gazdát, miután  előző tulajdonosa a válság hatására kénytelen volt letenni felújításáról. Mint utóbb kiderült, számos klubtagunk megnézte már előttem, de egyikünk sem esett igazán szerelembe. Talán nem véletlenül. Mondhatnám azt is, hogy az autó nem egy volt egy leányálom és a maga lefakult, ütött-kopott módján megtestesítette mindazokat a sztereotípiákat, melyeket a „normális”  emberek a piros kombi Zsigulikhoz köthetnek. (Bevallom őszintén, haza sem mertem vinni.) Ha jobban megnéztük, kiderült azonban, hogy számos jó tulajdonsága is van, amiből igazán nagy ívű és beteg álmokat lehet szőni. Például a belseje halványzöld színű, mely egy jól megválasztott  színnel igazán feltűnővé teheti. A kasztni minden kopottsága mellett meglehetősen jó karban van, így nem kell az egészet újraépíteni. Sőt, már egy hét munkával is a gyerekek kedvencévé válhatott az OT Expón. Az autó felújítása 2012 decemberében elkészült. Azt hiszem, a képek igazolják, hogy jó  döntés volt az olivazöld fényezés. Kitűnően kiemeli az autó belsejének színvilágát… A felújítás forradalminak tekinthető abban az értelemben, hogy a Zsiguli felújítások történetében elsőként kellett a klasszikus restaurálás eszközeihez nyúlni. A kárpitok rendbe hozáskor ugyanis  a bőrfestést is be kellett vetni. Aki hasonlóan ritka színű kárpittal rendelkező autó felújítására vetemedne, annak jó szívvel tudom ajánlani Egri Viktor bőrfestőt. Készült "néhány" kép a Vukmann Attila kombijával közösen, amit ide kattintva  lehet megtekinteni.

Galéria