Takács János autója

Leírás

Sokan tudják hogy régóta kerestem egy a születési évemmel megegyező évjáratú autót, így hosszas keresgélés és több jármű megtekintése és kihagyása után akadtam rá erre kocsira ami Szlovákiából származik. Az autó utoljára 1993-ban kapott műszakit, majd annak 1996-os lejárata után kissé feledésbe merült. Az (első) Léván élő tulajdonosa valamikor 2010 után úgy döntött, hogy felújíttatja a Zsiguliját, ám az már különböző okok miatt hozzá vissza nem került. Jómagam már itthoni frissen felrakott hirdetés alapján csaptam le rá és mentem is másnap megnézni. Annyira megtetszett élőben és az eladónak is szimpatikus volt a hozzáállásom, illetve hogy egy gyűjteménybe kerül, hogy azonnal le is vette a hirdetést miután még egy kicsit egyezkedtünk az áráról azért. A "legnehezebb" rész a papírozás volt, mivel a kinti adásvételi formákhoz nem megfelelő papírok voltak csak, hiányosan. Kicsit izgultam is miatta, de a kinti kőröztetés eredményeképpen - ami majdnem 2 hónapig tartott - immár rendben lévő kocsi elkezdhette itthoni OT-hoz vezető útját. Mivel közben elfogytak a régi fajta rendszámok így az átmenetit kapta (OT 10-380) szóval ilyenem is lesz... Az autó tehát már úgy 8-10 éve fel lett újítva teljesen, így nekem már csak apróságokkal kellet foglalkoznom hogy teljes legyen a kép. Motorjában mindössze 44 ezer km van.

Galéria

Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974 Takács János 2021 1974