Takács János autója

Leírás

Veterános győri ismerősöm hívta fel a figyelmemet az autóra, amikor már tudták rólam hogy megszerettem a Zsigulikat. Ismeretségébe tartozott egy idős bácsi, akinek, akkori elmondása szerint egy okker színű 1300-a van. Hiába volt már ilyen típusom, Kertes Gábor barátom okker 21013-a mindig is nagyon tetszett (Csonták família révén), gondoltam egy megnézést megér. Ekkor már ismertem Süle Gábor klubtársunk karamell színű autóját (ami ha lehet még egy kicsit jobban tetszett ritkább színe miatt), így alig tudtam türtőztetni magamat, amikor a   helyszínre érkezve éppen a ponyvát felhajtva találtam a tulajt. No és mi volt a ponyva alatt ? Egy karamell színű 2101-es. Hosszas egyezkedés és az autó biztos helyre kerülésének élénk taglalása után Kovács Sanyi bácsi nehezen, de megvált anno újonnan vásárolt autójától. Az autóhoz a Merkur papírok, szervizkönyv és egy autónyi apróalkatrész finomságok is tartoztak, akkor volt benne 103.000 km Mivel a kocsi korabeli dolgokkal felszerelt, így azt gondoltam ezt meghagyom így egy időkapszulaként és amúgy is bevállaltam a második 39 évet a korábbi tulajnak, aki egyébként pár háznyira lakott attól a helytől ahol felnőttem és mondanom sem kell, a kocsit sohasem láttam azelőtt. Néhány érdekesség az autó felszereltségéből: (el.gyújtás, belső roló a hátsó szélvédőn, 3.féklámpa visszajelzővel a műszerfalon, beépített FIAT vészvillogó kapcsoló, belül fektetett antenna műszerfalnál, Motortester, töltés- és ford.szám mérő, térképolvasó lámpa, retró üléshuzat tartalék garnitúrával, korabeli belső matricák, takaróval ellátott plusz fényszórók elöl és ködlámpa hátul, riasztó, 2 féle indításgátló, fogyasztáscsökkentő mágnesgyűrű, 2db gyújtótrafó, belső panoráma tükör…)

Galéria

Lada 2101