Óvári Balázs autója

Leírás

2014-ben húgom szólt, hogy anyósa lomtalanítani akarja a 15 éve a garázsában porosodó Trabantot. Természetesen ezt nem engedhettem, így elhoztam az autót. Műszakilag rendbe rakattam, fékek, csapágyak törött kormány, gumik, felnik, kárpitok, stb. Sajnos egy jobb hátsó sérülés korábban nagyon csúnyán lett javítva rajta, de ezen és pár apróságon kívül nagyon szép állapotban és teljesen rozsdamentesen megmaradt. A motorja szinte bejáratós! 2016 őszén vettem elő, hogy esztétikailag is rendbe rakjam. Lakatos és fényező munkák után még apró csinosítások következtek. Mivel az autó ugyan úgy néz ki, mint a másik szép Trabantom (annyi különbséggel, hogy ez még laprugós hátul – 88-as év elején még laprugóval, végén már spirállal szállították a Trabikat), gondoltam legyen belőle buliautó. Így lett német rendőrautó, nyugati színekkel, de keleti rendőrségi címerrel (fóliázva). Villogót és szirénát is kapott. Az NDK-ban szolgáltak Trabant rendőrautók, egészen a két Németország újraegyesítéséig (1990). Azok fényezése felül fehér, alul olívazöld volt VOLKS POLIZEI felirattal és az NDK rendőrségi címerrel ellátva. Az egyesülést követően a német rendőrségi fényezés fehér alapon sötétzöld motorháztető/ajtók/csomagtartó lett egységesen POLIZEI felirattal, a nyugati mintára. A szolgálatban lévő Trabantok akár át is vehették volna ezt a színezést, de ez nem történt meg. Mégis, a kultuszautóvá vált Trabant rendőrségi színekben történő megjelenítése nyugati színezéssel később elterjedt Németországban is. A marburgi rendőrségi oldtimer múzeum kifejezetten ilyen színekben állította ki Trabantját, az újraegyesítés emlékére. Azóta sok kiállításon, találkozón megfordultam az autóval, és kiderült, hogy imádják az emberek! Jó ötletnek bizonyult a rendőrségi design.

Galéria

Trabant 601