Dr. Meleg Norbert autója

Leírás

Fekete Béla, a vagongyár megbecsült dolgozója volt, még a nagy hatalmú Horváth Ede is ismerte a nevét. 1978-ban egy alkalommal megkérdezte tőle: "Bélám, megjött-e már az autód?" "Vezérigazgató úr, már 5 éve várunk rá, de még mindig nem.". A megye korlátlan ura ezt nem hagyhatta, és intézkedett, Béla soron kívül megkapta az autót, ráadásul olyat, amit minden bizonnyal nem ide szántak, erről tanúskodik az autóba szerelt tirisztoros Elektronyika-M típusú gyújtás. Ilyentájt lett egy kisfiú élete álma egy 1500-ös Lada, ami akkor motorizáció netovábbjának tűnt számára. 31 évre rá a kisfiú felnőtt és a már 75 éves Béla bácsi érdeklődésemre kinyitotta garázs ajtaját, levette a három réteg pokrócot a 64 ezer kilométert futott autóról, bentről, a melegből kihozta az akkumulátort, és rövid indítózás után már vígan duruzsolt a motort. Így került hozzám az autó. A kipufogó hátsó dobját, a gumikat és az első szélvédőt kivéve minden eleme gyári, az ajtókat kivéve talán nincs rajta elem amit ne fényeztek volna apróbb javítások miatt, de telibe fújva azt hiszem egyik sincs, ezzel együtt is, a fényezésen van több apró hiba, kőfelverődések, kopások, de rozsda, köszönhetően a bőven felhordott alváz és üregvédőnek sehol sincs. Az autó mechanikailag teljesen rendben van, és  szokásos olajcserénken, gyújtásállításon és egy új akkumulátoron kívül semmit nem kért, úgy jár mint újkorában. Az autó dokumentációja majdnem teljes, az eredeti kézikönyv, Merkúros szervizkönyv és jótállási jegy is megvan. A szerszámkészlet komplett, a korabeli égőkészlettel együtt. Az extra lista nem túl hosszú, egy Videoton RD 4614-es rádió és egy, a nyugati exportos Ladák felszereltségi listájához tartózó stecklámpáról üzemelő autóporszívó valamint a finn Nordlamex gyártmányú zöld napellenzős szélvédő ki is meríti. Három évtized után itt a beteljesült gyerekkori álom.