Leírás
2012-ben vettem nagyon rossz állapotban.
Abban az időben nézegettem a neten elérhető korai 03-asokat, mert érdekelt hogy néznek ki, és miről lehetne megismerni ezeket a darabokat, nem sok sikerrel. Egyszer csak találtam egy 72-es évjáratúnak hirdetett autót, minimális összegért, egy litván oldalon. A homályos képeken sikerült felfedezni egy-két olyan részletet, amivel azelőtt nem találkoztam.
Másnap is kerestem, de már nem volt fent. Gondoltam ennél közelebbről nem fogok látni ilyesmit, képet sem találok hasonló autóról, vásárlásról szó sem volt.
Egy hét múlva jön az infó, hogy képzeljem el a litván autókereskedő ismerősünk talált egy 72-es, 3800-as alvázszámú, 03-ast. Mondom, sejtem, sárga, piros belsővel. El is adná, mellékesen az eredeti összeg tízszereséért. Szerintem érdemes-e megvenni, hogy lehetne ezt felújítani, ...?
Nem, nem érdemes, nincs hozzá semmi alkatrész, rossz, ennyiért pláne. A vevő nem jött, pedig próbálkozott az emberünk. Azok a vevőjelöltek, akik megcsináltatni akarták valakivel, gyorsan lemondtak róla. Volt idő nézegetni a közben kapott, az első hirdetéséhez hasonlóan homályos képeket. Ahogy nézegettem, ülések nem olyan rosszak, a többi része sem lehet mind rossz, megvan még a kipufogó vég is, csak nincs kitakarítva. Rosszak a képek, de a kasznit meg lehet csinálni valahogy. Végül ajánlottam érte egy jóval kisebb összeget, nem olyan reménytelen ez, valamit láttam benne. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű és főleg gyors a rendbetétel.
Megnyertem, mondjuk nem volt egy főnyeremény, amit kaptam. Az elején nem voltam túlzottan elégedett a vásárlással. Az állapotában nem volt nagy a csalódás, élőben is rossz volt. Az egyetlen hibátlan alkatrésze a kalaptartó volt ami le volt takarva egy vastag szőnyeggel, amit én vettem le róla, az ülések is valamilyen védőhuzat miatt menekültek meg valószínűleg. Kiderült igazából 73-as az autó, csak a forgalmiban van valamiért 72.
Azóta javítgatom kis lépésekben, ha tudok egy kis időt szánni rá. Először hogy guruljon, be lehessen indítani, ne legyenek a doblemezeken öklömnyi lyukak. Amikor a futóművet rendbe raktam, kezdtem gondolkodni hogy jó lenne járni vele egy kicsit, nem kell, hogy hibátlan legyen, csak működjön. Először sima forgalomba helyezésben gondolkodtam, de a kaszni javítgatás, festés, olyan jól sikerült, hogy még egy kis szépítgetéssel az OT is elérhetőnek tűnt.
Minden részét darabokra szedtem és javítottam apránként, de nem volt szétbontva, a kaszni igazán felújítva, csak kijavítva, amennyire lehetett, minimális bontással. 2020-ban kapott Veterán minősítést és került a magyarországi nyilvántartásba. A felújítása nem fejeződött be, mindig lesz rajta javítani való, egyszer a kasznit is meg kell majd csinálni alaposabban.
Eredetileg olasz volt minden, lámpa, tükör, kürt, fékszervó az autón, de ezekből nem sok maradt a 40 év alatt. Ami maradt az sem volt jónak mondható, persze gyakorlatilag beszerezhetetlenek, állapottól függetlenül. Az olasz alkatrészeknek egy részét sikerült az évek alatt új állapotban beszerezni, de használt állapotúakkal vegyesen sem lenne meg minden. Addig is csiszolgatom a technikát. Már mondhatom, hogy visszakerült az útra a süllyesztőből.
Galéria