Leírás
Elsőkből utolsók, majd újra elsők
Még mielőtt megszereztem volna a jogosítványomat már az ezerkettes Zsigulikat nézegettem a használt piacon. A szüleim – akiknek ez a járgány a fiatalkorukból még homlokegyenest mást jelentett mint nekünk ma – persze kézzel lábbal tiltakoztak az ötletem ellen. Elfogadtam, hogy ez most nem az az élethelyzet amikor Zsiguli-tulajdonos szeretnék lenni, de sose tudtam kiverni a fejemből azokat a gombszemeket. Persze miért is akartam volna. Hét évvel később eljött az az idő amikor úgy éreztem, hogy végre együtt állnak a csillagok, újra nekiálltam nézegetni a hirdetéseket. Olyat szerettem volna venni ami egyben van, amihez nem kell azonnal hozzányúlnia lakatosnak vagy fényezőnek. Így hát nekiálltam keresgélni, amikor megpillantottam ezt az autót. Óceánkék ’71-es, megőrzött állapotban. Az az érzés, ami akkor a hatalmába kerített félúton volt a vágy és az őrület között; ezek pedig beszédes jelek amikor az ember a szerelemautója után kutakodik. A problémám az árával volt, az eladója tudta mennyit ér az, amit árul. Néztem tovább a hirdetéseket, hátha lesz valami olcsóbb ami tetszik, de hiába. Így egy kedd este elhatároztam magam, hogy adok egy esélyt az óceánkéknek, ha élőben is olyan mint a képeken, elhozom. Szerda reggel vettem egy nagy levegőt, hogy megkeresem a hirdetésben a telefonszámot és felhívom; a hirdetés azonban eltűnt. Nagyon elszomorodtam, hogy hagytam így kicsúszni a kezeim közül, se a képek az autóról, se a telefonszám nem volt meg. Mit lehet tenni – gondoltam – lehet tovább keresgélni. Találtam is egyet hozzánk közel, ami megütötte az igényeimet: egy bézs ’87-es 21013-at. Frissen volt szervizelve és igényes is volt mind az utas, mind a motortér. Szépnek szép volt, vezetni is jó volt, nagyjából eredeti volt a kasztni is, a lényeg viszont – a vonzalom – hiányzott. Ezután körülbelül két hónap telt el előrehaladás nélkül, amikor egy másik oldalon megláttam a Zsigulit. A hirdetésben ’71 állt, de este fotózták és még a rendszám is ki volt takarva. Megírtam a betűket az eladónak a rendszámból (arra emlékeztem) és nagy örömömre az az óceánkék volt, amit hónapokkal előtte meg szerettem volna nézni. Kiderült, hogy nem adta el, csak olyan sokáig nem volt rá érdeklődő, hogy levette a hirdetést. Ismerik azt az érzést, amikor elvesztenek valamit, ami fontos volt, majd megtalálják? Le is beszéltünk egy időpontot amikor meg tudnám nézni, a többi meg már ahogy mondják, történelem…
És egy kicsit az autóról is: 1971 novemberi első forgalomba helyezés, ~60.000 kilométer futásteljesítmény, ’71-es ablakok, ritka lyukas Fiat tetőkárpit, Fiat kerékcsavarok, Magnetti Marelli ablaktörlők, orgonapedál, piperetükrös utasoldali napellenző, szinte hiánytalan szerszámostáska, bal oldalon gyári karosszériaelemek, gyári küszöbök és felnik. Hiányosságai, hibái is akadnak bőven sajnos: az eredeti dokumentumai elvesztek, ahogyan az adattábla is a motortérből, a műszerfal repedt, a visszapillantó tükör nem gyári (ráadásul a sárvédő helyett az ajtóra lett téve), az egész autót körbefényezték, ahol nem igazán találták el az eredeti színét, valamint a kasztnit egy-két néni- és/vagy bácsinyomás „díszíti”.
Szeretném ennek az autónak megadni mindazt, amit érdemel: törődő kezeket és száraz otthont a nyugdíjas éveire.
Galéria
