Év végi visszatekintés 2012

Így az év utolsó napján a szilveszteri pezsgőre készülve itt egy rövid visszapillantás az elmúlt évünkre, ami ismét olyanra sikerült, amire mind büszkék lehetünk.

A veterános szempontból holt idénynek számító téli időszakban mi már szorgalmasan készültünk több tavaszi eseményre, így a OT Expóra, ahol a nagy sikert arattunk a kombis standdal, és elhoztuk Noszvai András, és Czakó János támogatásával a magyar rally rajongóknak a kelet Walter Röhljét, Hannu Mikkoláját (B. Capelutti után szabadon) Stasys Brundzát a litván varázslót.

De a tavaszi készülődés nem csak ennek szólt, hiszen egy hetes turnén vettünk részt a Bumeráng stábjával, és a ott voltunk a Hungaroringi WTTC futamon a Lada Granta bemutatkozása alkalmából. Pécsen az Árkádban a nagysikerű retro kiállítás fő attrakciói voltak autóink.

A nagy nyári rendezvények közül a Balatonakali találkozót, és a Szolnoki szovjet járműves túrát, míg őszről a Pécsi veterántalálkozót emelném ki, ez utóbbi kettőn már hagyományosnak mondhatóan nagyobb létszámmal veszünk rész.

Ősszel a retro BNV szervezőinek felkérésére segítettünk, hogy változatos és nagy létszámú szabadtéri veterán autó bemutató jöjjön létre a BNV zárónapján.

Az év utolsó “hivatalos” eseménye a közgyűlés volt Balatonmária fürdőn Balla András pazar vendéglátásában.

Ebben az évben sem szűkölködtünk sajtómegjelenésekben, akár a fenti események kapcsán, akár felkérésre a klasszikus Ladák gyártásának megszűnése kapcsán, akár egy kultfilm felidése okán, akár saját szervezésben egy fontos Zsigulis évfordulóra, melyhez az egy kis Ladázásra mindig kapható Csík remek cikket írt.

Az év során weboldalunk mind formailag, mind tartalmilag megújult, talán a részletes típusismertetők felkerülését emelném ki itt és a sok ritkán látott képpel kiegészült történeti részt, és sok sok új anyaggal egészült ki az Érdekességek rész is. A weboldal statikusabb részének változásit mostantól egy új menüpont listázza.

Szerencsére ismét többen lettünk, új tagokkal gazdagodott az egyesület és új barátokkal a csapat, és most már elmondhatjuk, nem csak a középkorúak kapuzárási pánikjának köszönhetően. Ami még biztatóbb, hogy mind az új, mind a régi tagok aktivitása és a csapatszellem is sokat erősödött, amivel végül el tudjuk érni kitűzött céljainkat és még jól is szórakozunk. Jó néhány új, különleges autóval is gazdagodott egyesületünk, és több autó restaurálása is elkészült. A régi barátságok megerősödtek, és sok új barátot is szereztünk a zsigulis világon belül és kívül.

Érdemes végig nézni ismét az év eseményeiről készült képgalériákat egy kis nosztalgiázásért.

És most, hogy az autók már szépen a garázsban nyugszanak, kellemes, Zsigulikban gazdag, boldog új évet kívánunk  mindenkinek!

This entry was posted in 2012. IV. negyedév, Hírek. Bookmark the permalink.

6 Responses to Év végi visszatekintés 2012

  1. Gősi Tibi says:

    Nagyon Boldog Új LADÁS Évet kívánok! BÚÉK 2013!

  2. Tajti László says:

    Boldog Új Évet kívánok!

  3. Vajtu Zsolt says:

    Boldog Új Évet Ladások!!! :)

  4. Vaskovits says:

    És én is kívánok mindenkinek Boldog Új Évet!
    Kicsit későn józanodtam a Szilveszter után…..

  5. Rónai Márton says:

    Nagyon Boldog Zsigulikban gazdag új évet kívánok minden egyes betegtársamnak!
    Zsigulátorbácsi

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!