Stasys Brundza látogatása – a színfalak mögött

Olvashattátok a Brudzáról és a Brundzával készült cikkeket, interjúkat a Rallydream és Vancello blogokon, az Autonavigator.hu-n, és az Oltimer-Youngtimer egy elkövetkező számában is egy nagy lélegzetű interjú fog megjelenni vele, így én inkább néhány műhelytitkot, reakciót, és kis sztorikat osztanék meg a látogatása kapcsán.

A gondolat a tavalyi OT Expo vége felé merült föl bennünk, hogy milyen ütős program lenne kiállítani majd a 2103-as évfordulója alkalmából a Mamidakisz autót, amivel 6. lett a 76-os Akropolisz rallyn. Sajnos hamar kiderült, hogy az az autó már nincs meg, de akkor jött az ötlet, hogy miért ne magát a varázslót hívjuk meg. Persze azt se tudtuk, hogy él-e, hal-e, így egy kis kutakodásba került, míg kiderült él, sőt, a Litván Automobil Klub elnöke, és saját veterán autó múzeuma van. Belekerült egy kis emailezésbe, telefonálásba, amíg megszereztem a litván követségről a mobilszámát, ezután egy kedves ismerősöm, Fekete András segítségével, aki egyébként a híres Autó-motor képeket készítette a 1976/13-as szám hátlapjára, felvettük vele a kapcsolatot. András, és Attila felesége segítségével néhány további telefon után már le is fixáltuk, hogy két autót kölcsön ad a kiállításra a múzeumból, és ő maga is ellátogat hozzánk. Mondanom sem kell, oda meg vissza voltam az izgalomtól. Az autók szállítását, és a hotelt az OT Expó szervezői állták.

Az autók csütörtökön reggel tréleren, Stasys Brundza pedig szombaton este érkezett repülőgéppel. Öt Zsiguliból álló konvoj ment érte a reptérre (amiből kettő egy gyors termosztát cserére kiállt a pitbe a Gyömrői úton -köszi Zsolti!), és végre találkozhattunk a szerény, barátságos úriemberrel, a vilniuszi varázslóval. Akinek nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, mit jelent a Lada Magyarországon, és mit jelent az ő neve (Érdemes megjegyezni, hogy a litván rallyban csak egy Lada indul, és a márkának semmiféle kultusza nincs). A szálloda halljában azonnal bele is vágott a  történet mesélésbe, ahol Kalmár Tibi édesapja volt a segítségünkre tolmácsolással, és akkor talán már kezdett derengeni neki, hogy valami itt van, mert Tibi még az autóját is aláíratta vele, a barátnője pólójáról nem is beszélve. De ezt még valószínűleg elhessegette magától azzal, hogy van itt egy tucat mániákus, akinek elgurult a gyógyszere.

Másnap viszont nem maradhatott kétsége, itt vagy egy országnyi elmeszanatórium van, vagy tényleg ekkora rajongás övezi a Ladát, és őt is. Az újságírók, autogram kérők, és fényképezkedők szó szerint megrohanták, az első interjú után (amiről nyilván azt hitte, hogy ennyi volt), körül akart nézni, de el kellett tántorítanom, még hosszú órákig nem tudta megnézni a kiállítást, egyik interjút adta a másik után. A legfurcsább az volt számára, hogy olyan fiatalok jöttek csillogó szemmel kezet rázni és egy fénykép erejéig mellé állni, akik az ő aktív versenyzői karrierje idején még meg se születtek.

Azért persze sikerült körülnéznie, és szakértő gyűjtőként is elismeréssel szólt a felhozatalról, és a minőségről.

Este vacsorázni vittük az egyesület néhány tagjával, és a lőrinci Kakasban megtudtunk néhány érdekes információt a magánéletéről. Kiderült, hogy 2001-ig saját vállalkozását vezette, mely a litván VW vezérképviselet volt, mióta azt eladta, a litván közlekedési miniszter közlekedésbiztonsági tanácsadója, és ezen kívül a több, mint 100 autóból álló saját autógyűjteményével foglalkozik aktívan. Befolyásos, jómódú embernek számít Litvániában, közeli barátja a litván elnök, historic versenyeken a navigátora szokott lenni. Azt is megtudtuk, hogy a saját kertjét kis traktorral maga nyírja. Elmondta, hogy a sebességet a mai napig szereti,  így rákérdeztünk arra is, hogy a kemény szovjet időkben, ha bemérték, mi volt a következménye. Erre csak mosolygott és elmondta, hogy volt pecsétes papírja arról, hogy ő mehet amennyivel akar. Ma már pecsétes papírja nincs, de azért Litvániában még mindig nem büntetik meg, pedig volt rá eset, hogy a munkahelye és a lakóhelye között rendszeresen kinn radarozó rendőrök pénteken őt megállítva megkérdezték tőle, hogy mégis mit gondol, a héten hányszor mérték már be, mire ő háromra tippelt, de a jó válasz az öt volt.

Eloszlatott néhány tévhitet és legendát is. A VFTS nem a szovjet fegyveres erők kötelékén belül (és főleg nem egy tengeralattjáró bázison, az amúgy a szárazföld belsejében lévő Vilniusban) volt, sőt az ő csapata még csak nem is a gyári Lada csapat volt, noha természetesen komoly állami támogatás állt mögötte.

Az is világos volt, hogy a legnagyobb sikerének a 1974-es Tour d’Europe-on aratott győzelmét tartja, amin 15 nap alatt 15 országon keresztül, 15000 km-t megtéve utasította maga mögé a kor legjobb nyugati versenyzőit egy Moszkvics 412-vel. Itt nem csak egyéniben, de csapatban is bajnok lett.

A 10 szovjet rally bajnoki címét is büszkén említette, és persze hangsúlyozta, hogy Rally VB futamon keleti versenyző soha nem ért el jobb eredményt, mint ő 1976-ban Görögországban. Megtudtuk azt is, és ezzel el is dőlt egy régen vitatott kérdés, hogy a szóban forgó 2103-as 1600-os motorral volt felszerelve, de arra sajnos nem emlékezett, hogy az már egy gyári 1600-os motor volt, vagy 1500-ösből készítették.Az Akropolisz rallyról beszélgetve valaki megemlítette, hogy ott bizony gyakran klímával mennek a  versenyzők, olyan a hőség, mire ő elmondta, hogy neki bizony teljesen rátolt fűtéssel kellett mennie, mert csak a fűtőradiátorral és a fűtő ventilátorral együtt volt elégséges a motor a hűtése. Így talán még nagyobb értékű az a híres eredmény.

Megkérdeztük, hány baleset szenvedett már, a válasz az volt, hogy 12 súlyosabb balesete volt, de ez mind versenyen, vagy edzésen, így annak ellenére, hogy szeret hajtani, közúton sose balesetezett, pedig hajmeresztő történeteket mesélt az éjszakai hosszú száguldásokról a versenyek között. Büszke volt a munkájára amit a közlekedésbiztonság terén végez, és sok javaslatát, intézkedését is elmesélte nekünk.

A látogatás utolsó, de számomra is fénypontot jelentő része volt a Havassy Péternél, minden magyar Lada reszelők védőszentjénél tett látogatás. Ezúton is köszönjük Péternek, hogy a szabadságáról hazatérve tudott velünk és a vendégünkkel foglalkozni, és kimerítően bemutatta, mit is jelent ma egy csúcs Lada motor.

Hadd mutassak meg még egy érdekességet, ez a VFTS kulcsa:

A kötelező orosz nyelvtanulásból kimaradtaknak: a cirill betűs felirat “Cпорт Жигули” annyit tesz, hogy Sport Zsiguli.

Nyilván nekem nem újdonság, hogy mit jelent Magyarországon a Lada, de még én is meglepődtem, hogy ő neve mit jelent sokaknak.  Hogy csak néhány momentumot említsek: 25 körüli anyuka, aki a kisfiát is elhozta bemutatni, mert a a kisfiú már a pociban egy VFTS-ben veretett miközben anyuka navigált az apukának a rallyn, a versenyző, aki miatta jött a Velodromra, hogy ajándékba hozzon videót, és posztert a saját VFTS-ről, és megköszönte neki azt az autót és azt az élményt amit az autója okozott neki éveken keresztül, Csanádi Róbert, aki saját könyvét hozta el neki aláíratni, azon az oldalon, ahol a Brundza autójának képe volt. És végül egy levélrészlet, amit nekem címeztek: …”mindenkinek köszönöm, hogy meghívtátok Brundzát!
Életem egyik legnagyobb napja volt ez így, azt hiszem Lada – és főleg VFTS – témában már nincs feljebb. Az élmény még feldolgozás alatt, mert egyszerűen nem hiszem el.
Még egyszer köszönök mindent!...”

Sokszor, sokan megkérdezik, hogy érdemes-e, és ha igen miért csinálni ezt a hobbit, az időt, energiát, pénzt rászánni? Hát azt hiszem a fenti visszajelzések magukért beszélnek.

Végül hadd említsem meg, hogy a Brundza látogatás nem jöhetett volna létre a feleségem türelme, és áldozata nélkül, hiszen amíg én öt napon keresztül lényegében szórakoztam, ő a három kis gyerekünkkel otthon tartotta a frontot egyedül. Köszönöm neki, és köszönöm mindazoknak, akik nagyban és kicsiben hozzájárultak  a látogatás és a kiállítás sikeréhez.

This entry was posted in 2012. II. negyedév, Élménybeszámolók, Hírek and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

3 Responses to Stasys Brundza látogatása – a színfalak mögött

  1. stiller zoltán says:

    Sajnálom, hogy nem szereztem tudomást az eseményről időben. Annak idején személyesen találkoztunk persze erre Ő nem emlékezhet.

  2. like owner of Abarth Works Museum , I have also 8 Lada’s ,most rally and will build a Brundza rally remake 21011 1600 for Fiva Rally
    Always looking for info and pictures

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!