Szereplés a Parlament TV-ben

Múlt héten egy kéréssel fordultak Egyesületünkhöz, Kiss Arnoldék közvetítésével. A Parlament TV egy készülő műsorukhoz keresett autót, mégpedig direktben Zsigulit (Ladát), mert Tárnok Zsolt tervezőről szóló filmben az orosz-olasz-magyar kapcsolatokat, kooperációkat, illetve az olasz tervezésben a 70-es, 80-as évek irányzatait, dizájnját vennék górcső alá. Az apropót az szolgáltatja, hogy a fent említett úr tervezett egy autót a Faralli és Mazzanti számára.

Gyors egyeztetések után Pászti Attila tagtársunk örömmel vállalta a felkérést, és szombatját szabaddá téve, autóját kitéve a természet és az időjárás csapdákkal teli veszélyeinek – részt vett a forgatáson, amiről nagyon jó élményekkel gazdagodva tért haza.

Nagy örömünkre szolgált újfent, hogy felkéréssel fordultak Egyesületünkhöz, és külön öröm számunkra, hogy olyan tagunk részvételét sikerült megoldanunk, aki eddig még ilyen lehetőséget nem kapott. Attila felkészülten és mesterien oldotta meg a feladatot, erre tanúbizonyság a Parlament TV szerkesztő-műsorvezetőjének alábbi köszönete is:

Kedves Ladások, Zsigulisok

Utólag is nagyon köszönöm azt a pozitív, lelkes és segítőkész hozzáállást, amit irányunkban tanúsítottatok, és természetesen külön köszönet Attilának, aki végül szerepelt (a Zsigulijával). Minden remekül sikerült, ez azt hiszem a készült anyagban is tükröződni fog, amint neten elérhető lesz küldjük nektek, ha a tévében szeretnétek megnézni mához két hétre ( feb 13. hétfő) 18.40-kor megtehetitek. Egyelőre csak a Matáv kábelen érhető el a tévé.

Még egyszer köszi mindent, remek közösséget ismertünk meg a Ladásokban!

Gyetván Csaba
szerkesztő-műsorvezető
MESTERKEZEK
PARLAMENT TV

Köszönjük a lehetőséget, és köszönjük Attilának a helytállást!

This entry was posted in 2012. I. negyedév, Hírek and tagged , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!