Egy kis összefoglaló rövid múltunkról

A Veterán Zsiguli Egyesület megalakításának ötlete már több éve érlelődött Rónai Marci fejében, majd a 2009. novemberében elindított weboldal sikere adott egy végső löketet…

2010. május elsején tartottuk meg az Alapító Közgyűlést. Augusztus közepén megszületett a bejegyző határozat, de mivel az ügyészség fellebbezett, és több hiánypótlásra, hibajavításra is felszólított, ezért csak a héten kaptam meg a végleges bejegyző határozatot.

Időközben a weboldalunkon  több mint 70 Zsiguli/Lada tulajdonos gyűlt össze, ennél is nagyobb számú Zsigulival, Ladával. 41-en jelezték eddig írásban, hogy a Veterán Zsiguli Egyesület tagja szeretnének lenni (az Egyesület tagjainak listája megtekinthető az Egyesület menüpont alatt az “Alapítók-Tagok” fülön). Még egy számadat: a Marci évek alatt összegyűlt Zsigulis ismeretsége alapján az előbb említett 70 emberen kívül még van kb. 30 Zsiguli tulajdonos, aki meghívót kapott a weboldal indulásakor, de még különböző okokból nem csatlakozott.  Remélhetőleg most, hogy az Egyesületünk bejegyzésre került, a fennmaradó ~30 honlapon lévő, és a ~30 még nem regisztrált Zsiguli tulajdonos is el fogja küldeni a jelentkezését.

Adószámunk már van, a jövő hét közepére várhatóan bankszámla számunk is lesz, tehát lehetővé válik a 2011-es tagdíj befizetése (amint megvan küldöm a bankszámlaszámot). Természetesen nincs akadálya, hogy a 2010-es fél éves tagdíjat is befizesse valaki, de mivel a végleges bejegyzés csak most januárban történt meg, ezért én nem tenném kötelezővé.

Az előbb részletezett rövid időszak alatt több találkozón képviseltük magunkat (Budapest, Szolnok, Pécs), az egyesületi autóink közül több megjelent különböző médiában (Hír TV, Fábry Show, letenyei-siófoki filmforgatás), valamint eddigi legnagyobb sikerünkként könyvelhetjük el a decemberi Totalcaros cikksorozatot, amiről büszkén elmondhatjuk, hogy hazai autós klub még hasonlóban nem vett részt, és azt is, hogy a totalcar.hu 10 éves fennállásának legnagyobb érdeklődést kiváltó cikkei közé tartoztak.

Ezen előzmények után pedig gőzerővel készülünk az idei OT Expós kiállításra. A szervezés egy zárt fórum témán belül történik. Ezt a fórumot, csak az Egyesület tagjai látják. Ha valamelyik tag nem látja, akkor kérem jelezze felém, mert ezt egyesével kell engedélyeznem.

A fentiek alapján várom a csatlakozni kívánók jelentkezési lapját (amit az “Egyesület” menüponton belül lehet letölteni), és ezzel együtt várom az OT Expós kiállítással kapcsolatos ötleteket mind magával a kiállítással, mind a szponzorációval kapcsolatban.

This entry was posted in 2011. I. negyedév, Hírek and tagged , , , , , . Bookmark the permalink.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!