Rafaj Sandor - Veteranzsiguli

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Rafaj Sandor

Veteránok

Rafaj Sándor autója

Lada 2101 1200 cm3
Évjárat: 1980.
Futott kilométer: 58465

Karosszéria: gyári eredeti karosszéria,újrafényezve
Leírás:
Az autót idős nénitől vásároltam, aki egyben az első tulajdonosa  az autónak. A  férjének  nem volt jogosítványa, ezért csakis kizárólag a néni vezette. Az utóbbi 10 évben a néni már nem vezetett, de két évente eljött érte a szerelő és elvitte műszaki vizsgára. A néni  elmondása  szerint egyszer volt hosszabb úton, amikor valamiért menni kellett Debrecenbe (80km), azon kívül mindig a városon belül használta. Egyik barátom aki Veteránzsiguli tag volt évekig, ő hívta fel a figyelmem  zsigabácsira, (mert a családban csak így becézzük). Neki ajánlotta fel a néni veje, hogy jó restaurálási alap. Nem is hirdették sehol nehogy rossz kezekbe kerüljön. De mivel neki volt kettő, és abból az  egyik még felújítás  előtt áll, ezért megígérte nekik, hogy ő keres neki olyan gazdád, akinél olyan jó kezekben lesz, mint náluk. Ekkor jöttem én a képbe. Kb. nyolc éves korom óta álmodoztam, hogy  egyszer lesz nekem is egy tűzpiros ezerkettes Ladám. A barátom megkeresett, hogy lenne egy zsiguli, ami első gazdás, hegesztés, és festés mentes állapotban van, érdekel-e még? Mire én persze menjünk nézzük  meg. Még aznap délben elmentünk megnézni az ebédszünetemben. Az autó a néni garázsában állt gondosan letakarva rengeteg takaróval. Ketten kb. 5 percig szedtük le róla a sok plédet és takarót. Volt rajta  por,de azonnal látszott, hogy még mindene gyári, és nagyon egyben van, passzos mindene. Retró üléshuzat volt az üléseken, ami szakadás és kopásmentes állapotban volt ami a huzatnak köszönhető. Egy-két  napos lehetett az autó, amikor kapott alváz és üregvédelmet, (addig nem is mentek vele sehová míg nem volt lealvázvédőzve) ami még olyan fekete és tiszta volt, mintha még csak aznap fújták volna le, ami  annak köszönhető, hogy esőben és hóban  sohasem használták. Munkaidőm után mentünk, és még aznap megvásároltam. És kezdődhetett a teljes restaurálás. Az autót 2012. augusztusában  vásároltam, és 2013 szeptember közepén lett teljesen kész. Minden felhasznált alkatrész gyári cccp (ussr). Sajnos a gyári gumikat lecseréltél (hála a szerelő jó beszédkészségének), amit nagyon  sajnálok. Minden tartozéka hiánytalanul megvan. Szerszámok, merkuros számla, jótállás füzet, sőt még amit sehol sem láttam az egyik slusszkulcson 1 kis villáskulcs, ami az antenna tartozéka, amivel le lehet  venni, hogy nehogy letörjék, vagy ellopják. Az elefántfül ablak nyitófülei  sem váltak le, szépen működnek. A színkód címke is sértetlen állapotban van a csomagtér ajtó belsején. Hétvégi  hobbiautónak készült, és kiállításokra, találkozókra járni vele, de összerakva annyira jól mutat,hogy a jövőben el szeretném vinni OT-vizsgára. Remélem megkapja a minősítést, és akkor  duplán beteljesült egy gyerekkori álmom.

Köszönöm mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy az autóm elkészüljön.
/2013.10.05./


 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz