Kubanek_G_Ellak - Veteranzsiguli

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Kubanek_G_Ellak

Veteránok

Kubanek-G. Ellák autója

Zsiguli 2101 1200 cm3
Évjárat: 1973. július
Futott kilométer: 113.000

Karosszéria:

Teljes fényezés, szétszedés vár rá.

A bal eleje, és a jobb oldali ajtók meg lettek ütve. Az ajtókba belement egy Wartburgos, szüleim emlékei szerint. Hátulról a szélvédőt kitörte anno egy lovaskocsi rúdja, mert a lovak későn álltak meg mögötte, ez is ki lett cserélve. Mivel a lovak kárt okoztak a két hátsó sárvédőben, valószínűsíthetően cserélve lettek, ez majd kiderül a felújításkor. Az alváza egyben van, nem rozsdásodik,  a két első emelő része cserélve volt.
A pótkerék alatti lemez el van rohadva, megállt benne a víz. A motor hangja gyönyörű, stabilan jár. Olajszivárgások találhatók mint a motor alján, mind a sebváltónál, mind a differenciálműnél.  Felújításkor nyilvánvalóan minden tömítés cserélve lesz.

Megcsinálom rajta az OT vizsgát, amint kész lesz.


Leírás:
Többször megjártak vele erdélyi utat, körutat. Mindvégig garázsban állt, a most már nem élő nagybácsi vigyázott rá, az utolsó években történtek a komolyabb sérülések, ezért inkább letette az autót, túl öreg volt már hozzá. Így az autó az utolsó kb. 6 évét garázsban töltötte,  meg sem moccanva.
Fényképezésre elővételkor, mosás, takarítás előtt édesapám gyertyát cserélt, gyújtást beállította, feltöltötte az akksit, töltött bele még benzint és majdhogynem pöccre beindult.
Rájöttünk, hogy az első és vélhetőleg a hátsó fékek is teljes felújításra kerültek, illetve az első lengéscsillapítók is cserélve voltak, mellétéve, hogy nem jellemző az autóra  a rozsda szó, úgy döntöttem megtartom, nevemre veszem és teljesen felújíttatom, mint örökséget.
Egy OT vizsgabiztos 100% megbízhatósági indexxel (leendő após régi üzlettársa, ismerőse) átnézte az autót. Orosházáról saját lábon, útvonalengedéllyel (útközben valahol Békéscsaba  és Berettyóújfalu között a 47-esen összefutottam egy babakék 2101-essel, villantottam neki boldogan, ő meg visszaintett. Lehet, hogy klubtag volt, nem emlékszem a rendszámra :( ) elvittem Szerencsre. Hibamentes út volt  80-al jöttem végig, nem mertem meghajtani az öreget.
Természetesen egy fékpadon és egy átvizsgáláson átesett az autó, még az út előtt. Első fékek eltérése 1% !!! volt! Hátsóké pedig ha jól emlékszem 11%. Kézifék is tökéletes.  Mondták, hogy jobbak az eredményei, mint egy új autónak. Olajszinteket megnéztük, beállítottuk. Én kicseréltem a vízcsöveket rajta, desztvizet öntöttem a rendszerbe.
Büszkén vezettem, amikor több városban, faluban is megnézték :)
Végül az újjászületése Mezőzomboron lesz az OT-s vizsgabiztos felügyelete mellett, aminek külön örültem.
Az autóban megvannak a szerszámosládák, táskák, emelő.szinte hibátlan belső kárpitok.
Felújítás után is készülnek majd róla képek ,meg közben is természetesen, a munka menetéről ;)

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz