Hirek_2012 - Veteranzsiguli

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Hirek_2012

 
 
2013.12.22.

2013. november 22-24-én tartottuk éves Közgyűlésünket Balatonmáriafürdőn a Pelso Panzióban. Feltettük a képeket a Képgalériánkba.
Hatalmas buli volt! Erről a képek alapján meggyőződhetnek azok is, akik nem voltak ott, és azok is, akik netalán nem emlékeznének minden mozzanatára... :) Jó kis társaság ez!!! :)

2013.11.17.

Forrási Robi egy 1980-as nagyon szép, eredeti állapotú 1200-est vásárolt. Az új Lada mellett feltettünk új képeket a két Skodájához, és a Jawahoz is. Az 1972-es Zsiguliját már korábban eladta, azt levettük a honlapról.

2013.11.17.

Mező Péter küldött néhány új képet a vetreán minősített jobbkormányosáról, és írt is hozzá egy "kis" lerást.

2013.11.10.

Bartha Gábor egy nagyon szépen felújított, 1981-es 1200-sel csatlakozott az Egyesületünkhöz.

Az "Érdekességeken" belül a "Korabeli újságcikkek, tesztek" közé feltettem a Valkó Attila által küldött 1977-es Ezermester egyik számát, amiben egy Lada sátort mutatnak be.

2013.10.31.

Meleg Norbi egy érdekes autóval bővítette 2103-ainak számát. Ránézésre egy újabb 1500-nek néz ki a Litvániából behozott autó, de a látszat nagyon csal... Olvassátok el mit ír az új autóról.

2013.10.19.

Salzburgban vagyunk a Classic Expon. Friss híreket a Facebook oldalunkon találtok. Az eddig készült képeket ide kattintva tudjátok megtekinteni. Egy kis összefoglalót pedig a Hírek menüpontunkban olvashattok.

2013.10.06.

Rafaj Sándor egy tökéletesen felújított 1980-as 1200-sel csatlakozott hozzánk.

2013.09.29.

Tompa Gábor 1971. januári 1200-ese elkészült. Nagyon különleges lett sötétszürke  fényezése miatt.

Gábor Ausztriából behozott 1979-es Taiga-ja egy osztrák tuning műhelyben lett kicsit komfortosabbá szabva. Alu felniket kapott városi  gumikkal, szövet borítással, szőnyeggel látták el az utasterét, motoros külső tükröket szereltek rá, sportkormányt kapott, és spoilert.

2013.09.29.

Vaskovits Zsolt gyűjteménye "bővülgetett", szépülgetett, erről tettünk fel képeket, és leírásokat.
Érdemes végigolvasni Zsolt oldalát, találtok néhány új érdekességet, és nézzétek meg a képalbumait, mert nagyon sok autójához került fel új kép!

2013.09.29.

Rónai Marci Litvániából behozott 1973-as bordó kombival gazdagítja a saját, és ezzel egyesületünk gyűjteményét.
Feltettünk a Marci 1971-es 1200-eséről is néhány új képet.

2013.09.29.

Valkó Attila csatlakozott Egyesületünkhöz egy 1985-ös 2102-vel, és egy 1989-es 2107-tel.

2013.09.28.

A Képgalériába felkerült a kislángi Lada találkozó, a Balatonakali nyári egyesületi találkozónk, a 4. Szovjet Jármű Túratalálkozó, valamint a börgöndi Repülőnap képei.

2013.08.20.

Az Origo újságírójával Kismartoni Andrással közösen összehasonlító cikksorozatot szervezünk, melynek első része július elején volt az 1500-ösökkel. Ebben Raffai Béla képviselte egyesületünket.
Ma jelent meg az eggyel kisebb kategóriát (1000-1200 cm3) összehasonlító cikk, melyben Kónya Ricsi szerepel egy 1200-essel, és Forrási Róbert egy Skoda 100-assal.

2013.08.19.

Akik figyelték a fórumot, már tudják, hogy Egyesületünk úgy döntött, egy igen kalandos vállalkozást támogat. Sághegyi Katalin kis csapata indul a Bamako Summer nevű autós túlélő túraversenyen vagy kaland rallyn. A szovjet járművet pontosan azokra az utakra viszik el, ahová több mint 40 éve megálmodták azt.
B
emutatkozásuk itt olvashatjátok.
F
igyeljétek a "Hírlevelek" menüpontunkat, hiszen augusztus 23-án indul a nagy kaland, és amikor csak a sztyeppén vagy sivatagban éppen mobilnethez jutnak, közölni fogjuk az élményeket.

2013.07.15.

Kiváló hangulatú egyesületi találkozót tartottunk július 05-07-én Balatonakalin. A képalbum ide kattintva tekinthető meg.

2013.06.24.

Meleg Norbi 1974-es kombijáról tettem fel képeket, és leírást.

2013.06.09.

Gera Péter egy 1978-as 1500-össel csatlakozott egyesületünkhöz.

2013.06.09.

2013. július 5-7-én Balatonakaliban tartjuk idén is a nyári egyesületi találkozónkat.
A részleteket a Balatonkali 2013. fórum témában találjátok.
Ide írjátok be kérlek a részvételi szándékotokat, és mindenki foglaljon szállást magánk (sátorhely, lakókocsi, faház, stb.)!
Gyertek minél többen, tavaly is nagyon jól sikerült! Idén valószínűleg szombaton tartunk egy kis autókázást is.

2013.05.26.

Patkós Balázs (egyesületi tagunk) idén is megrendezi a Devil Tuning nevű nagyon népszerű tuning találkozót, amit ebben az évben KGST Csúcstalálkozóval is kiegészített.
Nagyon szeretné, ha a Veterán Zsiguli Egyesület is képviselné magát a rendezvényen, ezért a részvevő egyesületi tagoknak díjmentes belépést biztosít.
A rendezvényről bővebb információk a http://www.deviltuning.hu/
honlapon, és a Facebook oldalon találhatók.
A rendezvénnyel kapcsolatban a a következő fórum témánkban is lehet kérdezni, informálódni, jelentkezni: ide kattintva.

2013.05.26.

Péntek Károly a következő különleges autókkal csatlakozott hozzánk:
- egy 1977-es, mindössze 16.774 km-t futott gyári állapotú Lada kombival,
- egy eredeti állapotú 1958-as M21-es Volgával, és
- egy Nagyon aprólékosan felújított, szintén kevesett futott 1979-es M24-essel.

2013.05.25.

A PM Road Test-ből egy 1200-es cikket tettünk fel az Érdekességek közé, amelyről hamarosan Meleg Norbi fog egy kis leírást közzétenni.

2013.05.25.

Dr. Prugberger László egyesületi tagunk egy nagyon mutatós 1977-es 2103-as, és egy piros belsős kevés km-t futuott 1988-as 2107-es büszke tulajdonosa.

2013.05.15.

Voczelka András egy 21013-as Ladával, és egy 1984-es Alfa Sprinttel gazdagítja az egyesület autóparkját.

2013.05.15.

Megjelent az Oldtimer & Youngtimer május–júniusi száma, amiben a Fiat 124-es, és a 2101-es összehasonlítása található Csikós Zsolt cikkével és fotóival, az én autóim közreműködésével (VA).

2013.05.15.

Várhatóan május 18-án, szombaton kerül adásba  a HírTV-n a Garázs.TV című műsorban, az 1500-ös 40 éves évfordulója alkalmából készített riport, melyben egyesületi tagjaink szerepelnek.

2013.05.14.

Totalcar Oldtimer Sokadalom
A veterán járművek napja
2013, június 8. szombat
Bővebben:
www.sokadalom.hu
Facebook
A rendezvény számára a fórumunkban nyitott téma itt

2013.05.13.

Simon Benedek egy 1974-es, és egy 1981-es 1200-essel csatlakozott egyesületünkhöz


2013.05.12.

Egyesületünkhöz csatlakozott egy mindössze 21 km-t futott 1983. januári 21013-as.  Az autó teljesen olyan állapotban van, mintha most jött volna le a szalagról. Teszon néven található a weblapon.

2013.05.12.

A Zsiguli története menüpontunk a követlezőkkel került kiegészítésre Meleg Norbi jóvoltából:
1. Ahol a kockaladák három kis képe van be lett szúrva egy mondat: Hátsókerekes Ladából  1970 április 19.és 2012 április 17. között  17,4 millió darab készült, ezzel a második legnagyobb darabszámú modell az autógyártás történetében, melynek műszaki alapjai alig változtak a gyártás  42 éve alatt, és az alkatrészek jelentős része csereszabatos az első és utolsó legyártott darab között.
2 Ez alá be lett szúrva egy kép az utolsó kockáról, ezzel a szöveggel: Az utolsó 2107-es az IZSAvto izsevszki üzemében
3. Az első Zsiguli múzeumi képe alatt az alvázszámot javítottuk: A 0000034-es alvázszámú VAZ 2101-es, mely elsőként készült el a gyárban és első és egyetlen....
4. Az anyag végén a Kurz Árpád rész alá a következő szöveg került: A Zsigulik szerepét a magyar automobilizmus fejlődésében nem lehet eléggé túlbecsülni. 1970-ben alig 100 ezer személyautó  futott  Magyarországon, 1980-ban már 1 millió, és ennek fele a VAZ gyártmányai közül került ki. 1996-ig, a hivatalos import befejezéséig mintegy 1 millió Lada került hazánkba, ezzel a toljatti gyár legnagyobb  exportpiaca  voltunk, és még a 2000-es évek első évtizedében is a Lada volt a legnagyobb példányszámban futó márka Magyarország útjain.

2013.05.12.
- Meleg Norbi Ausztriából hozott egy 1973-as, mindössze 35000 km-t futott Lada RL Universal kombit. Van néhány érdekesség ezen a 12331-es alvázszámú igen korai kombin...
- Az Érdekességek közé, a Rólunk írták almenübe feltettem a Vaskovits Zsolt fényképével készült Retropartyzánokról szóló Blikk cikket.
- Meleg Norbi küldött néhány Fiat 124-el kapcsolatos Autó-Motor cikket 1966-ból:
   -
Az első híradás a Fiat 124-ről
   - Egy rövid hír a szerződés aláírásáról, ami valójában csak egy emlékeztető  volt még a Fiat és a SZU között.
   - A szovjet próba rendszámos 124-es is majd fél oldalt kap az AM-ban
- Egy 1984-es 21013-assal gyarapítottam az autóim számát, melyben mindössze 23800 km van.

2013.05.11.
- Vaskovits Zsolt 1975-ös 2101-ese elkészült, frissítettem a képeit, illetve a 2103-asához feltettem a Button tesztvezetés képeit.
- Tati László 1978-as 2103-asáról küldött új képeket.
- Patkós Balázs egy gyári állapotú, de némileg átalakított 1974-es 1200-sel csatlakozott az egyesülethez. Az autót a Retró Zsigulik közé tettem.


2013.02.24.
- Tátrai Zoltán 1972-es Zsigulija került fel az oldalra.

2013.02.16.
- Bóna Zoli küldött gyönyörű 2103-as reklámképeket. Ezek a korabeli prospektus képek az Érdekességek menűn belül a "Korabeli képek, videok" menűpontban  találhatók.

2013.02.03.
- Vajtu Zsolt 1200-es Ladája (közismert nevén BYL) a Rozsdakupacban szerepelt retro kiegészítőkkel feldíszitve.
- Tajti László egy szép állapotú 1978-as 2103-ast vásárolt, melyen még a gyári szögletes kipufogó vég található.
- Az "Érdekességeken" belül a "Korabeli képek, videok" almenübe feltettem néhány videot:
A relatív gyorshajtás, Zsiguli trafipax, A Magyar Televízió története - Part 1. (1957-1978), Skoda 120 gyártása, Miből, és hogyan készül a Tarabant

2013.01.18.
- Új taggal bővült Egyesületünk: Mervel Sándor egy 1982-es 1200-sel csatlakozott.


2013.01.17.
- Új taggal bővült Egyesületünk: Forrási Róbert egy 1972-es évjáratú 1200-es Zsiguli mellett két gyönyörű Skodával gazdagítja az weboldalunkat.
- Frissítettem a zárt fóumon belül megtalálható egyesületi tagok elérhetőségeit.

2013.01.13.
- Új taggal bővült Egyesületünk: Simon Attila egy 1977-es 2101-essel csatlakozott, amely autót még a szülei vettek át a MERKUR telepen...
- Tompa Gáborral elkezdtük az 1974-es 21011-esünk felújítását. Ezt igyekszem folyamatosan dokumentálni, és a képeket feltölteni. A felújításról készített album elérhető mind a Gábor, mind az én oldalamról, a 21011-es leírásából. Valamint nyitottam a Fórumban egy új témát "Tagjaink autói" címmel, ahol létrehoztam ennek az autónak egy külön altémát. Nyugodtan kérdezzetek, vagy éppen szóljatok, ha észre vesztek valami hibát a felújítás során.
Természetesen a "Tagjaink autói" főtémán belül bárki nyithat a saját autójának egy külön altémát, ha szeretné bemutatni, vagy kérdezni, vagy szintén a felújításról képeket feltölteni.
Én most a nyílt fórumra tettem fel ezt az új témát, de ha valaki a zárt részen szeretné inkább a saját autóját bemutatni, akkor szóljon, és létrehozok oda is egy ilyen főtémát!


2013.01.11.
- Dr. Tatár Jeromos új képeket küldött a Fiat 132-esről.

2013.01.06.
- Vaskovits Zsolt elküldte az 1500 kombijának felújításáról, átépítéséről készített képeit. Valamint bővítettük az autó albumát is új képekkel.
- Bakondi Tamás a 2105-ösének leírását frissítette.

2013.01.05.
- Rónai Marci az 1978-as 2106-asáról küldött képeket, és leírtást. Valamint új képeket tettünk fel az 1500-öséről, és a kombijáról is.
- Bakondi Tamás egy 1980-as 2101-essel bővítette gyűjteményét. Feltettem az autó képeit, és a 2105-öséhez is kerültek fel új képek.


2012.12.30.
- Bakos Zsolt elküldte az autója leírását, és küldött még néhány képet is, amivel frissítettem az albumát.
- Tompa Gábor 1975-ös, és az én 1974-es kombimról csináltunk néhány közös képet, amik ide kattintva nézhetők meg.
- A fenti közös fotózáson készültek mindkét autóról egyéni képek is, ezeket feltettem a saját albumukba (2102-1975, 2102-1974)
- Előreláthatólag a Nivám benne lesz az Oldtimer-Youngtimer márciusi számában. Ehhez készültek fotók, amikből néhányat feltettem az albumomba.

2012.12.28.
- Tompa Gábor 2103-1974 autójáról új képeket tettünk fel.

2012.12.27.
-
Bakos Zsolt egy nagyon szépen, szerintem ízlésesen átalakított 2103-mal lépett be az Egyesületbe. A retro autók közé tettem az autóját. Az autó leírás még nem készült el, de a felújításról készült képek már a szöveges részre kattintva megtekinthetők.
-  A "Tagjaink autóin" belül a "Teljes taglistát" három részre osztottam (egy részben max. kb. 30 tulajdonos fér el a web szerkesztő program korlátai miatt).

2012.12.26.
-
Balla András küldött néhány új képet az autójáról, ezekkel frisítettem az albumát.
-
Tompa Gábor küldütt leírásokat a 2102-1975, 2103-1974, 2101-1979, 21011-1974 autóihoz. Illetve frissítettem a 2102-1975 autjának képeit, ugyanis Bóna Zoli elkészült a restaurációjával. Gyönyörű lett!!!
-  Feltettem a Közgyűlésen készült fényképekezt a Képgalériába. Hamarosan a fórumon összeírjuk röviden a megbeszélteket, és készül a hétvégéről egy kis élménybeszámoló is.

2012.12.23.
- Dr. Rohla Miklósné egy 1980-as 2101-essel csatlakozott Egyesületünkhöz. Mivel az autó eltér a gyári tulajsonságoktól, ezért a Retro Zsigulik-Ladak közé tettem.

2012.12.21.
- Norbi egy orosz fórumon levelezve kiderítette (illetve az oroszok szóltak, mert nézegették az oldalunkat), hogy a legelső Zsiguli alvázszáma 0 000 038 volt, ezt javítottam.
- Maróti Attila a következő két gyönyörű autóval csatlakozott Egyesületünkhöz: 2101-1975, Polski Fiat 125p-1972
- Dr. Tatár Jeromos egy 1980-as Fiat 132-essel lépett be Egyesületünkbe, melyről még csak egy képet tudtam feltenni (de jön a folytatás...:))
- Tajti László új képeket küldött az autójáról, frissítettem az albumát.
- Mező Péter jobbkormányosáról készítettem képalbumot. Leírás is küldi nemsokára Péter.

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz