Dr. Meleg Norbert_BMW - Veteranzsiguli

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Dr. Meleg Norbert_BMW

Veteránok

Dr. Meleg Norbert autói

BMW 850i / E31
Évjárat: 1991.
Futott km: 62.000 km
Karosszéria:
Gyári állapot
Leírás:

Ahogy a Ladázás, és a Ladák, úgy ez a BMW is gyerekkori álmom volt, persze 17 évesen a prémium  kategória trónjára törő BMW csúcsmodellje elérhetetlennek tűnt, de az Auto, Motor und Sport magazin közepéből kiszedett poszter a falon sokáig kinn volt. A 2000-es évek közepén, amikor az E31-es ára  a legalacsonyabb volt, már majdnem vettem egyet, de végül a család, majd a Ladázás hosszabb időre parkolópályára tette ezt az álmot, és nem is került elő addig, amíg egy Daciát húzva Pécsről Budapestre kedves barátaimmal el nem kezdtünk azon elmélkedni, milyen nyugati veteránt vagy hobbi autót szeretnénk, ha már egyszer a keletiek megvannak. Én bemondtam a 850-est, de sajnálkoztam is, hiszen mostanra már romok  is igen drágák belőlük, egy gyűjteményi állapotú pedig lassan eléri az újkori árát. Míg én Budapestről hazaértem, Gábor barátom a neten böngészett és már otthon várt egy link  egy svéd hirdetéshez. Az autó gyönyörű állapotban, nagyon kevés km-rel várta új gazdáját Stockholmban. A kapcsolatfelvétel után megtudtam, hogy az autót 1991-ben vásárolta az első tulajdonosa,  vásárlóerő paritáson átszámítva 36 millió mai forintnak megfelelő svéd koronáért, alig használta, de akkurátusan eltette az összes számlát, műszaki vizsgát igazoló dokumentumot, és  mivel Svédországban az állam nem támogatja az óratekergetést az adatok titokban tartásával, ezért nyilvánosan is ellenőrizhető a km óra állás, bár erre sok szükség nem volt, az autó szinte  gyári új állapota magáért beszélt. A piros autóhoz kissé meglepő kék bőr belső makulátlansága, a csomagtartó kárpit, a motortér mind gondos gazdáról tanúskodott. Az eladóról kiderült  magyar felmenőkkel rendelkezik, és egy éve vásárolta az autót az első tulajtól, kifejezetten gyűjteményi célra, most pedig valami mást keres, ezért adja el. Némi gondolkodás, alku után megszületett  az üzlet, már csak egy hosszú hétvégés családi kirándulásra volt szükség Stockholmban, ahol az autót személyesen is megtekintettem, és jöhetett a tréler keresés. Az autó egyetlen hibája volt, hogy  időről időre vész módba kapcsolta az automata váltót, amit itthon a márkaszerviz váltóhibaként diagnosztizál, és felújítást javasolt kb 5-600 ezer forintért, annak ellenére, hogy laikus számára  is világos volt, nem lehet mechanikai hiba egy előtűnő, majd újraindításra eltűnő hiba mögött. Végül találtam igazi szakszervizt, ahol ugyan nem volt csillogó szalon, meg BMW hivatalos márka  kereskedés se, de a hibát alapos munkával felderítették, és a hibás szenzorokat kicserélték. Az autó minden eredeti kulcsa, szerszámkészlete, gyári dokumentációja, stecklámpája megvan, az egyetlen nem  gyári részlet a svéd márkakereskedés által az átadásra beszerelt teljesen korhű Blaupunkt kazettás magnó, ami a gyári előkészítéssel és hangszórókkal ma is jobban szól, mint szinte bármi  amit ma árulnak. Az autó felszereltsége mai mércével is felső kategóriás, a HIFi mellet a kétzónás automata klíma, a tempomat, az automata váltó, a fényszóró mosó, a nappali fény, az állóhelyzeti  hűtés-fűtés, a teljes értékű BBS alufelnin lévő pótkerék, centrálzár, tetőablak, részletes szöveges üzenetekkel kommunikáló fedélzeti számítógép emeli a csúcsra  a 300 LE-s, 12 hengeres, 5 literes luxuskupét, ami bukólámpás frontot és a keret és B oszlop nélküli oldalablakokat kapott.
/2015.02.16./

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz