Duboviczki Zsolt

Zsiguli 2101 1200cm3
Évjárat: 1980. 
Futott km: 244 000 km
Karosszéria: Folyamatosan újított, karbantartott
Leírás:
1980-ban vásárolta a Magyar Honvédség hátországvédelmi parancsnoksága, majd HA-34-00 forgalmi rendszámmal látták el. 8 évig volt  a honvédség szolgálatában, ha jól tudom Pesten. 
1988-ban elérte a 150.000 futott kilómétert, ekkor került leselejtezésre.
Apám pályázaton nyerte meg mint egykori százados elvtárs és egyben a Meggyes-erdei laktanya járműbontójának a parancsnoka. Szokták mondani: volt hátszele.
Nagy volt az öröm, mert szüleimnek, majd később nekem is ez volt az első autónk.
Sosem felejtem el a napot, mikor is 1988 nyarán átvettük Pesten, a merkúr használtautó telepén 20.600Ft-os, mondhatni jelképes összegért, hiánytalan állapotban, kevés korrózióval, eredeti akksival, kopott 155-ös gumikkal és fél tank benzinnel. A sok állás miatt bikázni kellett, de miután elindult, egyhuzamba jöttünk vele haza Ajkára, gond nélkül. Hosszas huzavona után került, polgári használatba, ugyanis a motorszám helyén csak egy háromjegyű szám, méghozzá a 304 szerepel, a blokk oldalán és az elején egyaránt. Hosszas utánjárás és igazolások lekérése után kaphatott AF-es motorszámot. Első nyilvántartásba vétel dátuma így 1988.07.28 lett.
Azóta az autó apám tulajdonában van.
1998-ig napi használatban volt, sajnos télen is, de végig fűtött garázsban tárolva és nagyon megkímélve. 
195.000 km-nél egy teljes körű, szakszerű motorgenerál lett végrehajtva rajta. Most 244.000km van benne, de motorja, mint az új. 
1998-ban másik autó vásárlása után végleg hozzám került. Azóta eredeti állapotba hoztam, minden alktrészt típusazonosra cseréltem, a lámpakeretek és a csatorna kivételével minden krómalkatrészt lecseréltem rajta.
Csak szép időben, hobbiautóként használom. Garászban áll letakarva.
Az idők során a karosszéria is átesett kisebb- nagyobb javításokon, korrózió miatt. Ebből adódóan fényezve is volt már.
Ráférne egy szakszerű restaurálás, de így sem kell szégyenkeznem miatta. Jólesik mikor az utcán utánna fordulnak az emberek.
Az évek során bejártuk vele egész magyarországot, a környező országokat és még az olasz tengerpartra is eljutottunk vele. Nagyon sok élmény fűz hozzá.
Tudom, nem ez a legszebb Lada, és egy veteránnak a közelébe sem érhet, mégis számomra a legértékesebb.