Pentek_Karoly_Volga_M24_1979 - Veteranzsiguli

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Pentek_Karoly_Volga_M24_1979

Veteránok

Péntek Károly autói

Volga M24
Évjárat: 1979.
Futott kilométer:
Karosszéria: Felújított

Leírás:
Az autót 1979-ben Prágában helyezték forgalomba, egy 76-éves idős úr vásárolta, aki 80-as  évek elején Canadába diszidált, majd a rendszerváltás idején (1989) hazament és eladta egy ugyancsak idős úrnak. (addig állt az autó) A Csehszlovák forgalmi engedélyből látszik, hogy ezekben az időkben néha-néha egy-egy évre volt leműszakiztatva ezért továbbra is keveset futott a Volga. A harmadik tulajdonos a Michalovce-i veterán club tagja, aki a feljegyzések szerint további 670km-es kirándulást tett meg vele.  2010-ben a Volga jó állapotban, apróbb esztétikai hibákkal ágra került, a felújítás 3évet vett igénybe. A belseje teljesen eredeti (kivétel az ülés szövet, amit egy iparművész az eredeti  alapján újra szőtt). Az autó karosszériája teljesen rozsdamentes volt, de az öreg urak itt-ott meghúzták, ezért az eredeti színére újra fényeztük. A jármű tartozékai emelő, kurbli, pumpa,  szerszámok, pótkerék, annak védőhuzata, minden gyári. A motor nem lett megbontva, csak megtisztítva. A felújításnál kizárólag csak eredeti szovjet alkatrészeket használtunk (még az alátétekre is  igaz). Jelenleg OT minősítésre vár. Mivel sikerült szalon állapotúvá varázsolni, ezért ezt sem szeretném használni. Megtekinthető Zalaegerszegen.

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz